Két hete üresen áll az erdőszéli Boszorkány-tanya házikója. Egy lélek sem járt erre Cicás Cecília távozása óta.
Gondolhatjátok, hogy mennyire elkelne egy kis takarítás, sepregetés kívül-belül, hiszen a pókok zavartalanul szövik hálójukat…
A tegnap esti vihar után mára kisütött a Nap, és olyan jókedvűen simogatja a ház körüli virágokat, hogy még a pillangók is előbújnak.
Zorró, a tanya cicája már megreggelizett. Bajuszán egy madárka tollának pihéjével lustán elnyújtózkodik. A hangos madárdal ellenére hamar el is szundít.
Álma azonban nem tarthat sokáig.
Az erdei ösvény felől nagy sebességgel egy jókora, sárga fonalgombolyag csapódik a kobakjához. Zorró felkapja a fejét, és azonnal ráugrik.
Karmaival játszik vele, mire a fonal szálai segítségért kiáltanak.
A távolból már hallatszik is valami suhogás, neszezés, és hamarosan egy nagy sebességgel érkező seprű kering a tanya felett.
Egyre lejjebb szállva köröz, a macska felett, majd beparkol a ház sarkánál.
Egy takaros boszi pattan le róla, meghazudtolva a korát, és azonnal rákiált a cicára:
– Szedte-vette, teremtette, hagyd abba azonnal! Miből fogok magányosan töltött estéimen kötögetni, ha te szétmarcangolod a fonalamat?
Odaugrik a macskához, kikapja a mancsai közül féltett kincsét, és a szálat egy szép motringba tekeri fel.
Zorró
Zorró lustán odébbáll, ügyet sem vetve a boszorka károgására.
Motring Matild, merthogy így hívják a tanyára érkező boszit, bekopog a házikó ajtaján, mert szeretne valami harapnivalót kérni. Hajnal óta úton van, az éjszakai viharban pedig zaklatottan aludt.
Egy különös álmot látott, amelyben megjelent az édesanyja, és egy varázslatos helyről mesélt neki. Egy olyan helyről, ahol a munkáját megbecsülik, méltó hellyel kínálják a házban, és vidámságot, mosolyt csalhat a ház lakóinak arcára.
Édesanyja azt tanácsolta, ne késlekedjen, azonnal pattanjon fel a járgányára és induljon, mert a ma éjszaka mutatja meg neki a helyes utat.
Ki tudja, talán a fonalgombolyag is azért tekeredett le menet közben, hogy utat mutasson neki.
Első állomásként a Boszi-tanyát jelölte meg, ahol megpihenhet, falatozhat is, amíg a következő jelre vár.
Mivel az ajtó nem nyílt ki a kopogásra, benyitott és belépett a házba. A pókhálók jelezték, hogy itt bizony nem lakik most senki.
Gyorsan elővett egy láboskát, két ujját összecsettintette felette, és máris benne termett egy jókora tyúk, amiből finom levest főzött.
Körülnézett a kertben, talált benne répát, hagymát, sót a kamrában, és amíg a leves főtt, barátságot kötött a tanya macskájával.
Így az asztalhoz már ketten ültek le.
A húsleves forró és isteni volt, hamarosan jóllakottan pihentek le a lócára.
Motring Matild elővette a horgolótűjét, amely úgy járt a kezében, mint a motolla, és közben elmesélte Zorrónak, honnan érkezett.
– Egy kis szobácskában születtem, egy ügyes kezű asszony keze által, aki drótból és vatelinből formázta meg a testemet, majd egy zakatoló masinával ruhákat varrt nekem.
– Imádom, mert csipkét is varrt rá. Ez olyan nőcis.
– Mivel a szoknyácskám telis-tele van cicákkal és fonalgombolyagokkal, így a Motring Matild nevet adta nekem.
– Ráültetett egy seprűre, és meghagyta, hogy viseljem jól a járgányom gondját, mert ez fog elvinni a világ legszebb helyére és a legszeretőbb családhoz.
– Kaptam egy szemüveget is és egy fonalgombolyagot, amivel eltölthetem az időmet, míg rátalálok arra a helyre, ahol majd az igazi munkámat végzem.
Amíg mesél, lassan el is készül a kis piros nyakék, amit Zorrónak ajándékoz majd barátságuk jeléül, amikor elhagyja a Boszi-tanyát.
De addig türelmesen vár, hogy valami jelet kapjon a további útvonalra, és megérkezhessen egy szerető családhoz.
