Néha elgondolkodom, hogy milyen gazdag vagyok… van egy „KINCSESLÁDÁM"!

Ha „kinyitom” feltöltődhetek, ellazulhatok, erőt meríthetek belőle.

Benne vannak a kincseim… Nem ezüstök, nem aranyak, nem drága holmik, hanem az erdő, a bokrok, a fák, madárdal, mókusok, őzek, az akácos édes illata, a zöld panoráma, forró nyári melegben az erdőből áramló hűvös fuvallat… és a jólelkű, mindig jókedvű Barátok…

   Most tél van, nincs madárdal, se szép zöld fű, se virágok… De a kincs most is itt van körülöttem, csak nehezebb felfedezni.

      Reggel egy kupica HP-val indítva, - ami nem holmi vírus, hanem a házi pálinka öreg-hegyi keresztneve,- fázósan, távcsővel, fényképezőgéppel felszerelkezve indultam el sétálni. Mindenfele puha, hótakaró, csend és nyugalom. A tegnap esti hó ropogva tömörödik a talpam alatt, a hideg könnyet csal a szemembe. Az őzcsapák nyomába eredek, hátha sikerül egyet lencsevégre kapnom. Fakopács töri meg a csendet, mókus ugrál egyik fáról a másikra. A szemem elé táruló látvány mosolyt csal az arcomra… Azt sem tudom hova nézzek! Elém, mögém, vagy a fejem fölé? Megannyi szépség, kattogtatom a fényképezőgépet, bejárva az egész Öreg-hegyet.

A tetőn megállva, végignézek a sejtelmes ködbe, hótakaróba burkolózó erdők alkotta tájon.

Mire elindulok hazafele, már a nap is mosolyog rám. :)

  Konditerem- :) :)  lüktet bennem az érzés, amikor az emelkedőhöz érve zsibbasztó fáradtság telepedik a lábaimra.

Hazaérve a kandalló melege fogad, benne a pattogó tűz, ami a nyár forróságát, a naplementék fényét idézi fel bennem…