2023. január 07. 16:39 - AranyKarika

Levendulaboszival a rovarmentes nyugalomért

Levendulás gombócbaba készítése

levendulas_gomboc_baba.jpg

Nálunk , itt Zalában ezen a nyáron hatalmas volt a hőség, de ennek ellenére a növényeim nem sínylették meg. Így a levendula bokraim sem. A 21 tő levenduláról rengeteg virágot betakarítottam, ezért ki kellett találnom valami hasznos dolgot belőle, mert ennyi virágra nekem nincs szükségem.

Mivel a gravírozott üvegek mellett boszorkánybabákat készítek, elsősorban ez volt a szemem előtt. Az ötlet nem váratott sokáig. Böngésztem hozzá egy kicsit az internetet. Találtam egy olyan kis gombóc baba videót amit el tudtam képzelni a levendulákhoz, így megterveztem és megvarrtam a gombóc boszikat,

Itt az ideje újra alkalmazni nagyanyáink tudását és használni ennek az áldásos növénynek a hatásait az otthonunkban.

HASZNÁLD TE IS A SZEKRÉNYBEN A MOLYOK ELLEN

Nagymamád is ezzel védte meg a finom gyapjú ruhákat a molyoktól. A ruhák közé tette egy kis vászon zacsóba, és jótékony hatása mellett, finom illatot is árasztott a szekrényben.

textilből készült levendula boszi pocakjába rejtettem az illatos szárított levendula virágot, melyek hosszan tartó illatot és nyugalmat biztosítanak a zaklatott, stresszes világunkban. A kis gombócbaba Illatával elűzi a rovarokat, így élvezheted a zavartalan pihenést. A levendula boszibabákat használhatod lakás dekorációnak vagy ágy közelébe helyezve elősegíti illatával a nyugodt alvást, mosolyra fakaszt felnőttet, gyereket egyaránt.

A levendula boszik pocakja 4 gramm szárított levendulavirágot tartalmaz.

A levendula baba magassága: 11 cm. hegyes sapkájánál fogva, felfüggeszthető.

Kezében kis seprűjével vigyáz a lakás rovarmentes nyugalmára és illatával igyekszik elvarázsolni az otthon lakóit.

Ajándékba is adhatod, születésnapra, névnapra, vagy éppen ajándékkísérő is lehet. Nagymamának is kedves apróság.

levendulababa-1.jpg

 

levendula_babaak-4.jpg

A kis boszikákat ennek a videónak a segítségével készítettem. 

Én a pocakját is egy kis gombócból készítettem, kicsit nagyobbra szabtam mint a fejének valót, a levendulát  a pocakba tömtem bele. Szemét és száját filccel rajzoltam az arcára.

 

 Kattints a képre és a WEBÁRUHÁZBAN vásárolhatsz belőle.

levendula_illatu_baba.jpg

Vásárolható, vicces, szerencsehozó, házőrző boszorkány babáimat a webáruházban találod.

boszik2.jpg

 

alairasos_kepem_nagyban_1.jpg

Ha tetszett oszd meg! :)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://aranykarika.blog.hu/api/trackback/id/tr718020566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása