Egy kora tavaszi reggelen Lackó álmosan nyújtózkodik az ágyában. Lustán megdörzsöli a szemét és kinéz az ablakon, ami éppen a kis kutyája házára néz. Negro a kis puli, nyugodtan hasal a kuckója előtt, tudja, hogy kis gazdája nemsoká reggelit hoz neki

.   

Miután Lackó egy pohár kakaótól teljesen felébred, kiviszi reggelijét a kutyájának. Figyeli,hogyan tűnnek el a húsdarabok a tálból. Negró rendesen kitakarítja, teljesen tisztára nyalja a tálat. Már indulhatnak is a kalandos reggeli sétára, amit reggelente a közeli erdőben tesznek.

Kettesben figyelik a madarakat, Negró egyet-egyet meg is kerget. Most is éppen egy feketerigó incselkedik vele, éppen leszáll előtte, megvárja, amíg a kutyus közelebb ér, és huss… felreppen, majd egy kicsit odébb újra leszáll. Negró nem adja fel olyan könnyen, ismét nekirugaszkodik és a madár ismét, huss… elrepül egy közeli kökénybokor ágára. Olyan mintha játszanának egymással, és észre sem veszik, hogy így egyre beljebb kerülnek az erdőbe.

Lackót teljesen elvarázsolják a tavaszi erdő virágai és a pillangók, amik a virágokat ízlelgetik. Csodaszép szárnyaikkal ide-oda repkednek, Lackó meg csak szalad-szalad utánuk.

Eközben, Negró és a feketerigó egy tisztáshoz érnek, aminek szélében, egy hatalmas tölgyfa árnyékában, egy kicsi kunyhó álldogál. Negró ugatva szalad a madár után, de mire utolérné, az a kút kávájára száll. Mivel a madár úgy látszik, hogy pihen egy keveset, ő is elnyújtózik a füvön és vár… Egyszer csak kattan valami. Kinyílik a házikó ajtaja. Egy öregasszony lép ki rajta, és azonnal megpillantja a kutyát.

-Ki vagy te, aki az udvaromra keveredtél és mi járatban vagy? Hol a gazdád, kié vagy? -Hol laksz? – kérdezgeti kiváncsian az anyóka.

Negró odaszaladt hozzá és ugatva üdvözölte. Érezte, hogy nem kell tartania tőle, hiszen a szeméből és a mozdulataiból jóság áradt. Az anyóka leült egy lócára, és elővett egy jókora csontot a zsebéből. Negró elé dobta. Miközben a kutyus falatozott, azon gondolkodott, milyen nevet adjon neki.

Lackónak egyszer csak feltűnik, hogy nincs kutyacsaholás, ugatás mellette. Hevesen kalapl a szíve  és kiabálni kezdi a nevét. Negróóóó, Negróóóó…. de semmi.

Szalad egyik bokortól a másikig, de a kutyáját sehol sem találja. Egy feketerigó tűnik fel a távolban, és amikor Lackóhoz ér, hangosan csattog a feje felett, majd tovarepül, és ismét csattogva hívogatja a fiút. Követni kezdte a madarat, szaladt utána és egyszer csak a boszi házához érnek.

Megpillantja a kutyáját és mellette egy boszorkányra hasonlító öregasszonyt. Negró egy hatalmas csonttal viaskodik, a boszi pedig kedvesen beszélt hozzá:

-Most éppen azon gondolkodom, hogy kinek is adjalak téged, és vajon mi lehet a neved?

-Negró, drága kiskutyám! Ne haragudj, hogy szem elől tévesztettelek, de annyira megtetszettek a rét pillangói, hogy kergetőzni kezdtem velük… Ígérem, hogy ezen túl mindig rajtad lesz a szemem! - kiáltja Lackó és nem törődve az idegennel, szalad a szeretett jószág felé

-Légy üdvözölve gyermekem! De jó, hogy jössz, mert éppen gazdit szerettem volna ennek a kutyusnak. Gyere, ülj le te is, megkínállak egy tál szamócával.

Amíg a fiú megtelik a finomsággal,a jóságos boszi mesélni kezd magáról:

-Tudod, én még csak most érkeztem a Boszi-tanyára, éppen tegnap este, és ebben a kis házikóban húzom meg magam addig, amíg valakinek én leszek a legkedvesebb, legszebb öreganyó, és a jóságáért nála tölthetem majd hátralévő napjaimat.

Egy kis erdő széli házikó udvarán születtem, egy varrónő keze által. A szoknyámat egy kiskutyás anyagból varrta nekem, és egy jókora csontot is akasztott az oldalamra. Úgy nevelt, hogy szeressem az állatokat, de legfőképpen a kutyákat. Így meghagyta nekem, ha bárhol találok egy kis elhagyott jószágot, vegyem a szárnyaim alá és találjam meg neki a gazdit. Ezért lett a nevem Ebugatta Emőke.

Lackóval barátságot kötöttek, és megígérték , hogy amíg a kedves boszi a tanyán lesz, sűrűn meglátogatják majd Negróval.

Szeretettel :